2014. április 6., vasárnap

Rókás-baglyos-sünis laptop táska

Pár hete egy kolléganőm keresett meg, hogy varrtam-e már laptop táskát. Hát nem. Legalábbis eddig....

Ugyanis körülnéztem, hogy ha már nem varrtam, akkor pár opciót azért adjak neki. És akkor szerettem bele ebbe a táskába charmed Liebling Working Girl laptop táskájába. Olyannyira, hogy azonnal meg is vettem a szabásmintát és a régóta dédelgetett (= "jaj de tetszik, de mit is varrjak belőle") anyagot. 


És akkor pár werk-fotó. Nem megyek bele nagyon, hisz ezúttal a leírás szerzői jogvédelem alatt áll.

Megállapítottam, hogy a rengeteg rész kiszabása és a megfelelő merevítés rátétele teszi ki az elkészítési idő nagy százalékát. 


Vatelint használtam, illetve egyes részek extra merevítést igényeltek; ezeknél ezúttal nem táskamerevítőt, hanem DM-ből vásárolt eldobható felmosórongyot. :) Így egyszerre tart és pihe-puha, hihi.:)


Nagyon szuper több rekeszes:


Külső és bélés rész kész:


És végezetül még két kattintás a műről:




2014. március 31., hétfő

Ovis zsák varrása

Az én nagylányom már több, mint egy éve bölcsis, és még csak most varrtam neki ilyet. Nem is értem, hogy fordulhatott elő ilyen. :)

No de ami késik nem múlik, lett ovis zsákja neki is, meg a kis Janka barátnőnknek is. ;) A leírás ITT található, egyszerű és nagyszerű .:)


2014. február 11., kedd

Kislány falvédő

Életem legelső falvédője. Az egyik szomszéd kislánynak készült; az anyukája a sok-sok táska láttán úgy gondolta erre is képes vagyok, ezúton is köszönöm a bizalmat, remélem nem csalódnak. :)

Szóval miután bólintottam adták a méreteket (még készül majd a két fiúcskának is), én terveztem-számoltam, aztán megvették az anyagokat, aztán meg szabtam-varrtam.

Alapvetően nem kértek nehezet színes "kockás" legyen (ami tudjuk hogy négyzetrácsos). Az egyik fő kritérium viszont a sok zseb volt. Hiába, ez az anyuka "mániája". :) De megoldottam ezt is: a középső sor csupa zseb lett.

Na de lépésről lépésre:

Először is a négyzeteket szabtam ki és összevarrtam a csíkokat a tervezett sorrendben. (A képen a fedőlap 3 csíkja egymás alá vannak helyezve, mellette a zsebeket alkotó plusz 2 csík.)


Ezután először a fedőlapot csináltam. Összevarrtam a felső két csíkot, aztán ehhez, valamint a harmadik csíkhoz is rávarrtam a lila szegélyt. (Majd ebből a lilából lesz a hátlap is.) Ezután vatelint tűztem mögé; mindegyik négyzetet keresztebe-kasul tűztem (géppel) az anyagokkal harmonizáló cérnákkal.




A zsebeket alkotó részt úgy csináltam, hogy két szélére varrtam a lila szegélyt, majd a két csík közé raktam a vatelint és így varrtam, tűztem meg. Mindezek után a lila anyagból kvázi ferdepántot készítettem és ezt varrtam a tetejére, így a zsebeknek is lesz fent szegélyük.


Miután mindhárom blokk kész lett összevarrtam a fedőlapot: felső részre a zsebrészt és az alsó részt, és így varrtam végig alul, majd kihajtottam. A zsebrész csíkját minden négyzet oldalán végigvarrtam, így ki is alakultak a zsebek.


Ezután akasztókat varrtam a fedőlapra (visszájára befordítva), majd színt színre fordítva rávarrtam körbe a hátlapot egy 10-20 centis nyílást hagyva. Itt kifordítottam, megtűztem körbe és kész is. :)





2014. január 24., péntek

Szürke időben szürke táska

Hosszú hallgatás után egy szürke, ködös időben is hordható, igazi gyönyörűséggel jövök. :) 

Nem tudtam ellenállni a Textil Cottage-nál kapható gyönyörű antracit textilbőrnek és a hozzá passzoló virágmintás anyagnak (az utolsó fél métert könyörögtem el, hihi). Egy szépséges Tote Bag lett, és az a különlegessége, hogy most a bélést is designer anyagból készítettem. Szóval nagyon-nagyon egyedi. :)


Textilbőrrel először dolgoztam. Nem egyszerű az én gépemmel, de nagyon tetszik, lesz folytatás. ;)

2014. január 2., csütörtök

Egy kislány nagyágya

Ősszel ért meg bennem a gondolat, hogy a most majdnem 2,5 éves pici lányunknak (aki a "nagy" testvére a 8 hónaposnak) bizony lassan át kéne alakítani a rácsos ágyát ifjúsági ággyá. De úgy gondoltam, hogy amikor leszedjük a rácsokat, ne csak a pőre ágy álljon ott, hanem kellene valami, ami feldobja, ami "otthonossá" teszi, hogy szeressen benne aludni továbbra is.

Egy ágy esetében ugye adja magát az ágytakaró és a falvédő. Én megterveztem: csajos legyen, de ne "hercegnős"; egyszerű legyen, de nagyszerű, stb.

A kivitelezésben nem vettem részt, ugyanis amikor az egészet kitaláltam nekem még varrógépem sem volt. :) De szerencsére ott volt a villányi foltvarrók két lelkes tagja, akik segítettek. Kázmérné Tompos Tünde keze munkáját dicséri a csodaszép, virágmintás szabad gépi tűzés és Garai Józsefné (megj.: ő a Mama) munkája a rengeteg képecske kézi tűzése és applikálása.

És íme:


Mondanom sem kell, a siker nem maradt el. A lány imádja és olyan boldog, hogy ilyen szép nagyágya van. :)


2013. december 9., hétfő

Karácsonyi játék

Egy Angel Bag-gel és egy 10 cm-es íves tárcával készültem. A mintás anyagot a Textil Cottage-nál szereztem be ismét. :) Lelkes facebook követőim között fogom kisorsolni a szettet.

Részletek ITT.




2013. december 8., vasárnap

Négy tárca ajándékba

Kedves barátnőm úgy döntött tárcákkal ajándékozza meg idén szeretteit. No de szavak helyett beszéljenek a képek. ;)